2014. október 2., csütörtök - Petra

Szerző: Kovács Rita

nyomtatás

iwiw

facebook

Megosztás:



Eljött a karácsonyvárás ideje

Ma gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Ismét elérkezett a karácsonyra készülés ideje, ami modern világunkban egyre inkább kimerül az ajándékok utáni rohangálásban, a plázás és főutcák giccses-csillogóra díszítésében és a szabadtéri forralt borozásban, pedig ennek az időszaknak nem erről kellene szólnia.

Hirdetés

Miből lett a karácsony?

Mint a katolikus vallási ünnepek többsége a karácsonyi ünnepkör is pogány ünnepre „telepedett rá”. Ilyenek például a Janus-ünnepek, Saturnáliák vagy a Mithras-kultusz vígasságai. A pogány vallások ekkor ünnepelték a téli napfordulót, amikor a naprabló démon felett győzedelmeskedik az újjászületett, emelkedő pályaszakaszát megkezdő Nap. Sokhelyütt ez az ünnep volt az új év kezdete is.

A keresztény ünnepkörben a karácsony várása böjttel és bűnbánattal párosult sok évszázadon keresztül. Napjainkra a karácsony előtti böjtölés egyre inkább kiveszőben van. Az advent szó jelentése: eljövetel. Hiszen pontosan ennek kellene az ünnep lényegi okának lennie, megünnepelni azt, hogy eljött az emberek közé a megváltó, aki leveszi a bűnöket az emberek válláról, hogy azok hitük szerint a mennybe juthassanak.

Adventi koszorú és gyertyái

Az adventi koszorú használata viszonylag új keletű szokás, a 19.-20. században terjedt el. Az első ilyen koszorút Johann H. Wichern, német evangélikus lelkész készítette. Azzal a különbséggel, hogy míg a napjainkban elterjedt adventi koszorún négy gyertya van ‑ ami a négy, karácsonyt megelőző vasárnapot jelképezi – addig Wichern koszorúján minden karácsonyt megelőző napot, egy-egy gyertya jelképez. Méghozzá 19 szál piros gyertya jelentette a hétköznapokat, és négy nagyobb, fehér gyertya a vasárnapokat.

Katolikus hagyomány szerint a négy vasárnapot jelképező gyertyák közül három lila, egy pedig rózsaszín kell legyen. Amellett, hogy minden gyertyának megvan a maga jelentése a lila szín a bűnbánatot és a megtérést, míg a rózsaszín gyertya a közelgő ünnepet szimbolizálja. Méghozzá azért pont a rózsaszín jelképezi az ünnepet, mert a teljes ünnepkört átható bűnbánat (lila) keveredik az ünnep miatt érzett örömmel (aminek a színe a fehér), a lila és fehér keveréke pedig rózsaszín lesz.

Emellett minden gyertya jelképez egy-egy kereszténységhez (is) kapcsolódó fogalmat, mint a hit, remény, szeretet, öröm. Az első gyertya Ádám és Éva történetére utal vissza, mint akiknek először ígérte meg Isten a megváltást, és így egyben a hit jelképe is. A második gyertya a zsidó népet jelképezi, mint azt a nemzetet, amelynek megígérték, hogy közülük kerül ki a messiás. Egyben a reményt is szimbolizálja. A harmadik gyertya Keresztelő Szent János munkásságára utal vissza, hiszen ő volt az, ami előkészítette az utat az emberek szívében Jézus befogadására, ez az út pedig nem más, mint a szeretet. A negyedik egyben utolsó gyertya Mária jelképe, mint az épp megszült anyában fellángoló öröm szimbóluma. Amely öröm betölti a hívőket is karácsony napján.

Akár vallásos formában, akár anélkül, családunkra gondolva közelítjük meg a karácsonyvárás idejét, mindenképp az évnek egy nagyon különleges szakasza kell, hogy legyen ez a néhány hét.





Időjárás

Aktuális időjárás

időkép

Hőmérséklet: ° Szél:


Időjárás előrejelzés

időkép eső

Min.: °| Max.: °

Csapadék:

ma

időkép zápor

Min.: 12 °| Max.: 21 °

Csapadék: 2



Programajánló


7. SPURI Balaton Szupermaraton

március 20

4 nap futás - 4 nap barátság - 4 nap buli - 4 nap csoda - De jöhetsz 2 napra, akár hétvégén is! A BSI 2014-ben is legalább 1000 futót vár a Balaton körül.


További programok...

Facebook

Partnereink

Hírgyűjtő Hírposta
Hírhányó

Szavazás

Mi a véleményed a Való Világról?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

X