Szerző: ricsajok.hu

nyomtatás

iwiw

facebook

Megosztás:



Rudimental jön az EFOTT-ra

Zomboy után jön a következő külföldi név az EFOTT 2016-os palettájáról! A Rudimental érkezik a Velencei-tó partjára, így jóvoltából olyan slágerekre tombolhat a közönség, mint a Waiting All Night és a Feel The Love. A brit kollektíva a legnagyobb hazai kedvencek mellett lép majd az egyetemisták fesztiváljának nagyszínpadára.

John Newman, Ella Eyre, Ed Sheeran – csak néhány név azon előadók közül, akik az utóbbi években közreműködtek a Rudimental sikerdalaiban. A brit formáció 2012-ben robbant be a köztudatba a Feel the Love című szerzeményükkel, azóta pedig üzembiztosan szállítják a jobbnál jobb dalokat. A négy srác főként drum’n’bass-ben utazik, de szerzeményeikkel nemcsak a műfaj kedvelőinek szívét hódították meg; az itthoni játszási listákat is bevették. Tavaly ősszel megjelent We The Generation című albumuk Lay It All On Me című száma azonnal a rajongók kedvence lett.

Hirdetés

A srácok, ha idejük engedi, a fellépéseket követően szívesen töltenek el egy-egy bulis estét, Magyarországot és italkínálatát pedig elmondásuk szerint nagyon megkedvelték, így minden esély megvan rá, hogy az EFOTT-koncert után ők is a Velencei-tó partján csapatják majd a bulit.

A legjobb terv mindig az, ha nincs terv. Mindannyian barátkozós srácok vagyunk, viszont nem sokan tudják, hogyan is nézünk ki valójában, ezért inkognitóban tudunk maradni, így könnyebb elvegyülni – nyilatkozta a Rudimentalból Amir Amor az askmen.com-nak. – Általában a szervezők ajánlanak nekünk egy szimpatikus helyet, ahol elkezdhetjük az estét, ott találkozunk pár új baráttal, akikkel már együtt megyünk tovább.

efott-2016

A brit fenegyerekek mellett idén is a legnagyobb hazai kedvencek pörgetik majd a hangulatot Velencén július 12-17. között. Egészen biztos, hogy felcsendül majd az EFOTT 40-en debütáló Gyere és Táncolj a Wellhellotól, lehet majd Ülni.Örülni.Megőrülni a Halott Pénz legújabb dalaira, de a húrok közé csapnak Lukács Laciék is, és természetesen a Majka&Curtis rajongók sem maradnak rap-etlenül.

- Idei, minden eddiginél grandiózusabb nagyszínpadunkra hazánk népszerű előadói és zenekarai extra produkciókkal is készülnek, így többet és mást is mutatnak, mint amit megszoktunk tőlük – árulta el Maszlavér Gábor, az EFOTT fesztiváligazgatója. – A korábbi évekhez képest még több zenei helyszínünk lesz, számos stílusirányzattal, ráadásul és közkívánatra még hosszabb nyitva tartással: reggel 8-ig lehet tombolni. A kínálatban arra törekszünk, hogy üzembiztosan megtalálja mindenki a számára legmegfelelőbb bulihelyet.

A megduplázott területen szerveződő fesztivál idén is kitart az egyetemistabarát árak mellett, úgy a belépő, mint a helyszíni fogyasztás tekintetében – tájékoztattak a szervezők.

EFOTT – 2016. július 12-17. között ismét a Velencei-tó partján, csak szabadon…





Időjárás

Aktuális időjárás

időkép közepesen felhős

Hőmérséklet: 31 °C Szél: 16.56 km/hDéli szél


Időjárás előrejelzés

ma

időkép gyengén felhős

Min.: 15 °C| Max.: 32 °C

Csapadék: 0 mm

holnap

időkép gyengén felhős

Min.: 18 °C| Max.: 34 °C

Csapadék: 0 mm



Programajánló


Különleges koris tornát tart Rubint Réka vasárnap a Jégteraszon

december 13

Szeretsz korcsolyázni? Az edzés hozzátartozik a mindennapjaidhoz? Akkor gyere el vasárnap a Jégteraszra, ahol Rubint Réka egy különleges, ingyenes korcsolyás edzéssel készül a sport és a tél szerelmesei számára.


További programok...

Facebook

Partnereink

Hírposta

Szavazás

Szerinted létezik fiú és lány között barátság?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

X