2013. május 21., kedd - Konstantin

Szerző: Kanalas Klaudia

nyomtatás

iwiw

facebook

Megosztás:



Összefoglaló a hétvége sporteseményeiről

FUTBALL EB

Pénteken már a „D” csoport második körét rendezték, ahol a délutáni mérkőzést Ukrajna játszotta Franciaországgal. Izgalmas csatának ígérkezett a meccs, mert az első körben Ukrajna legyőzte Svédországot, Franciaország viszont döntetlent játszott Angliával. A találkozót öt perc játék után félbeszakították, mert heves vihar tombolt, amelyet villámcsapások kísértek. A közel egy órás kényszerszünet után folytatódhatott a játék. A csapatok sorra dolgozták ki a helyzeteket, és végezték a pontrúgásokat, a gólra azonban az ötvenharmadik percig kellett várni, Jérémy Ménez volt eredményes francia oldalon. Ez a találat feltüzelte a francia csapatot, és három perccel később Yohan Cabaye is bevette az ukrán kaput  (2-0). Ezzel a mérkőzés el is dőlt, és a franciák a csoport élére ugrottak.

A nap másik mérkőzése a Svédország – Anglia  találkozó volt. Ami szintén nagy csatát hozott. Bár a szigetországiak még kénytelenek voltak Wayne Rooneyt nélkülözni eltiltása miatt, a pótlása ezúttal sikerült, részben Andy Caroll révén, aki az első félidő derekán ragasztott egy méretes gólt Isaksson hálójába. Ezt a svédek egy fura góllal egalizálták, Ibraimovic szabadrúgása a sorfalat találta el, a csatár azonban a kipattanót csapattársa Melberg elé pöccintette, akinek lövése Joe Hart kapusról Glenn Johnsonra és róla a gólvonal mögé pattant. Melberg a következő akciót már maga fejezte be, hiszen az angol kapuba fejelt, ezzel sikerült a skandináv csapatnak fordítania, a fordulatoknak, viszont még koránt sem volt ekkor vége. A csereként beálló Theo Walcott egy huszonöt méterről leadott bomba lövéssel egyenlített. Majd ugyancsak az ő passzát követően Danny Welbeck rugott gyönyörű gólt sarokkal. Ismét az angoloknál volt az előny. A svédeknek a mérkőzés hátralévő részében már nem sikerült egyenlíteniük.

EREDMÉNY EB „D” CSOPORT:

Ukrajna – Franciaország:        0:2
Svédország – Anglia:            2:3

A tegnapi napon az „A” csoport harmadik záró körét játszották. Egy időben rendezték meg a Görögország – Oroszország, és a Csehország – Lengyelország találkozókat. A találkozók már a továbbjutásról döntöttek.

Meg is született a meglepetés, ugyanis Oroszország 1-0-ás vereséget szenvedett Görögországtól, így elbúcsúzott  a további küzdelmektől. Az első percekben nagy nyomást helyezett ellenfelére a hellén csapat, akár két gólt is szerezhettek volna, de a kezdeti rohamokat kiálló orosz válogatott fokozatosan átvette az irányítást. Arsavin és Kerzsakov is megszerezhette volna az előnyt az orosz csapat számára. Előbb Szifakisz, védett nagyot, másodszor pedig a labda elkerülte a kapu felső sarkát. A helyzeteket követően már gyengült az iram, és mikor már a mindenki a félidő végét jelző hármas sípszót várta a görög csatár Karagunisz gyorsított fel egy bedobást követően, és lőtt az orosz kapus hóna alatt a hálóba. A második játékrészben az oroszok nagyobb sebességre kapcsoltak, de a görögök növelhették volna az előnyüket, mert Karagunisszal szemben voltak szabálytalanok az orosz védők a tizenhatoson belül, de büntető helyett a bíró kirúgást ítélt, és a görög támadó kapott még egy sárgalapot is. A hajrában már öt csatárral rohamoztak az oroszok, és Dzagoev fejesével egyenlíthettek volna, de a labda elment a kapu mellett. Így az orosz válogatott nem folytatja tovább az EB szereplését.

A másik találkozón szintén csak egy gól született, aminek a cseh csapat örülhetett, mert az ő győzelmüket, és továbbjutásukat  hozta. A mérkőzést a lengyel válogatott kezdte nagyobb irammal, azonban Dudka, Blaszczykowski és Lewandowski is kihagyta a kínálkozó lehetőségeket. A cseh csapat is magasabb fokozatra kapcsolt, és Pilar és Plasil is szerezhetett volna gólt számukra, de ezek a helyzetek is kimaradtak. A második félidőben a másik meccs eredményének tudatában gólt kellett szereznie mindkét csapatnak, mert a görögök és az oroszok álltak továbbjutásra. Ez viszont csak a meccs hajrájában sikerült a cseh csapatnak. Így a cseh nemzeti tizenegy Petr Jiracek találatával csoportelsőként ment tovább a görögökkel.

EREDMÉNY EB „A” CSOPORT CSOPORTKÖR HARMADIK MÉRKŐZÉS:

Görögország – Oroszország:        1:0
Csehország – Lengyelország:        1:0

Ma 20 óra 45-től Portugália – Hollandia és Dánia – Németország mérkőzéseket rendeznek a „B” csoportban.

MOTORSPORT

Lorenzo Silverstone-ban is megállíthatatlan volt.

A MotoGP-ben az élen álló Jorge Lorenzo nyerte a gyorsaságimotoros – világbajnokság Brit Nagydíját,  és ezzel már huszonöt ponttal vezet. A rajt során a spanyol versenyző visszacsúszott a hatodik helyre és innen volt kénytelen felkapaszkodni. Féltávnál már Lorenzo – Stoner csata dúlt az első helyért. Őket Pedrosa követte a harmadik helyen, és ez a sorrend a verseny végéig már nem is változott.

EREDMÉNY MOTOGP SILVERSTONE:

1. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha)
2. Casey Stoner (ausztrál, Honda)
3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda)

KÉZILABDA

Ott van a VB-n a magyar csapat.

Összesítésben két góllal nyerte a norvég válogatott elleni VB pótselejtező párharcot a magyar férfi kézilabda válogatott. Így a szombati vereség ellenére is részt vehet a világversenyen.
Az első mérkőzésen megszerzett hat gólos előny tudatában is nagy elánnal kezdtek a mieink, és vezettek is az első negyedórában két góllal, ekkor sikerült fordítania skandináv ellenfelünknek, és szünetre egy gólos előnnyel vonulhattak. A második játékrészre kapust cserélt Mocsai mester, Fazekat Mikler váltotta, és az első mérkőzéshez hasonlóan meg is keserítette a norvégok dolgát. Védéseinek köszönhetően sokáig a győzelemért is támadhattunk. A mérkőzés végére azonban fellazult a magyar csapat védelme, így a vége négy gólos norvég győzelem lett. De még összesítésben így is megtartottak Mocsai Lajos tanítványai két gólt a hat gólos előnyükből, és mi magyarok izgulhatunk majd az év végén a megrendezésre kerülő Világbajnokságon a válogatottunkért.

EREDMÉNY VB SELEJTEZŐ VISSZAVÁGÓ:

Norvégia – Magyarország 31-27 (14-13)

Vb-re jutott: Magyarország 54-52-es összesítéssel.

TENISZ

Kizárták a veszélyes teniszezőt.

A Londonban zajló füves pályás ATP torna döntőjében döntőjében a bíró kizárta az argentin David Nalbandiant kirívó sportszerűtlenség miatt.
A döntőben az argentin teniszező a horvát Marin Ciliccel játszott. Az első játszmát meg is nyerte rövidítésben Nalbandian. A második szettben Cilic vezetett, amikor a furcsa esemény megtörtént. Egy elvesztett labdamenet után az argentin teniszező belerúgott egy dobozba, ami darabokra hullott, és az egyik ilyen darab megsebesített egy vonalbírót. Ez után döntött úgy a mérkőzésvezető, hogy lelépteti Nalbandiant, így Cilic nyerte a finálét.

EREDMÉNY ATP TORNA LONDON DÖNTŐ:

Marin Cilic (horvát)-David Nalbandian (argentin) 6-7, 4-3-nál Nalbandiant kizárták sportszerűtlenség miatt





Időjárás

Aktuális időjárás

időkép

Hőmérséklet: ° Szél:


Időjárás előrejelzés

időkép közepesen felhős

Min.: °| Max.: °

Csapadék:

ma

időkép gyengén felhős

Min.: 8 °| Max.: 22 °

Csapadék: 0



Programajánló


Péterfy Boriékkal nyit a májusi Pálinkafesztivál

május 16

Igazi zenei stíluskavalkádra számíthatnak a látogatók a Budapesti Pálinkafesztiválon, május 16-19-e közt az Erzsébet téren. Fellép Sena, Péterfy Bori, a Belmondo, Tátrai Gitár Trió és a Colorstar is.


További programok...

Facebook

Partnereink

Hírgyűjtő Hírposta
Hírhányó

Szavazás

Mi a véleményed a tetkós Barbie-ról?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

X