Szerző: ricsajok.hu

nyomtatás

iwiw

facebook

Megosztás:



Közös étkezés alatt a lélek is táplálkozik

Bár az egész ország ismeri, kevesen tudják, hogy nevében a D betű egy, a környezete által egykor előszeretettel használt melléknévre utal. D. Tóth Kriszta a Vidék Íze magazin hasábjain vall a gyerekkori “duciságról” és a főzéshez való viszonyáról.

“Igazi húsos baba voltam, imádtam enni” – ad egyértelmű magyarázatot az ismert műsorvezető, mit keres nevében a D. “A nagymamám örült, ha finomabbnál finomabb falatokkal halmozhatott el és én sem ágáltam ellenük egy percig sem” – teszi teljessé a képet. A duciság azonban nem tartott soká’. “Amikor Kaposvárra költöztünk, vége lett ennek az idillnek, jött az óvodai menza szürke egyhangúsága” – meséli a sanyarú folytatást Kriszta. Innentől kezdve azonban a testalkatával sem voltak problémák. Bár szülei vendéglátóipari szakközépiskolában tanítottak és édesapjának szakács végzettsége is van, eleinte nem vonzotta a konyha.

Hirdetés

“Időnként besegítettem, de sokáig nem nagyon izgatott a főzés” – meséli. Aztán jöttek az egyetemi évek, amikor az ember nem dúskál a pénzben, és nem is az evés a fő szempont az életében. “Engem is csak az érdekelt, hogy ne haljak éhen, akkor már a fővárosban éltem, egyedül” – emlékszik vissza ezekre az időkre a népszerű tévés, akinek később, már komoly párkapcsolatában tértek vissza a régi reflexek:  a közös főzés, az illatok, a megterített asztal, a fantasztikus közösségi élmények. “Az evés sokkal többről szól, mint hogy az ember teste jóllakik. Egy igazi beszélgetős, együtt levős közös étkezés alatt a lélek is táplálkozik” – vélekedik Kriszta, aki azután vetette bele magát igazán a konyha rejtelmeibe, miután megszületett a kislánya – tudjuk meg – sok más mellett – a frissen megjelent Vidék Íze magazin hasábjairól, ahol egy “titkos” receptet is elárult:

Mami Ferdinánd tekercse

Előkészítés: 40 perc
Pihentetés: 1,5 óra
Sütés: 45 perc 1 adag: 390 kcal

Hozzávalók (kb 12 tekercshez)

Vidék_Íze_fotóA tésztához: kb. 40 dkg finomliszt 3 tojássárgája
8 dkg sütőmargarin 2 dkg élesztő
2 dl tej 2 csapott evőkanál kristálycukor 1 csipet só

A töltelékhez: 10 dkg sütőmargarin
14 dkg kristálycukor 1 csomag vaníliás cukor liszt a nyújtáshoz

A tepsi kikenéséhez: 2 dkg sütőmargarin
2-3 evőkanál kristálycukor

A körbekenéshez: 4 dkg sütőmargarin

A locsoláshoz: 1 csomag vaníliás cukor
1-2 evőkanál kristálycukor 2 dl főzőtejszín

Az élesztőt a langyos tejbe morzsolom, és meleg helyen 10 perc alatt fölfuttatom. Hozzáadom a cukrot meg a sót, tálba öntöm, és a liszttel, a tojássárgájával meg az olvasztott margarinnal közepesen kemény tésztává gyúrom. Letakarom, és bő háromnegyed óra alatt duplájára kelesztem. Közben a töltelékhez a margarint először magában keverem, majd hozzáadom a kétféle cukrot, és addig folytatom a keverést, amíg habos nem lesz. A megkelt tésztát liszttel meghintett gyúrólapon  vékony ujjnyi vastagságúra, téglalap alakúra nyújtom, majd a cukros margarinnal egyenletesen megkenem.

Felcsavarom, és a belisztezett késsel 3 cm vastagon fölszeletelem. Egy 26 centiméter átmérőjű, alacsony tortaformát margarinnal jól kikenek, cukorral vastagon behintem. A tésztatekercseket olvasztott margarinnal vékonyan körbekenem, és a formába fektetem. Érdemes figyelni arra, hogy a tekercsek ne üljenek túlságosan közel egymáshoz. Langyos helyen 30 percen át tovább kelesztem, azután előmelegített sütőben, az alsó rácson, közepes lángon (190 fokon, légkeveréses sütőben 170 fokon) 20 percig sütöm. Kicsit kihúzom, és a cukorral édesített tejszín felével meglocsolom, majd újabb 20-25 percig sütöm, miközben még egyszer meglocsolom. Közben, ha a teteje túlságosan pirulni kezd, letakarom alufóliával. A sütőből kivétele után 5 perccel, még forrón borítom a tálra.

TRÜKK

Ez a vaníliás alaprecept, de lehet csokoládéval, fahéjjal vagy akár Nutellával is készíteni. Persze a mami idejében még nem volt Nutella…

Presspresso





Facebook

Partnereink

Hírposta

Szavazás

Melyik vagy Te?

Szavazás eredménye

Loading ... Loading ...

X